udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Litvai Nelli

2004. május 13.

Az ASSITEJ (Gyermek és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége) Magyar Központja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával, a marosvásárhelyi Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház, valamint a kaposvári Csíky Gergely Színház közreműködésével meghívásos pályázatot hirdetett gyermek és ifjúsági korosztálynak szóló eredeti drámák megírására. A zsűri Hatházi Andrást is díjazta: Álomfestő című gyerekdrámája megosztott harmadik díjat kapott, Kozsár Zsuzsanna és Vörös István mellett. A második díjat szintén megosztva kapta Litvai Nelli és Pozsgai Zsolt. Első díjat a zsűri nem osztott ki. /(köllő): Díjazták Hatházi Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

2017. augusztus 2.

„Elvarázsolják” a gyerekeket a Partiumi Magyar Napokon
Bábszínházi előadásokkal, interaktív koncertekkel, valamint kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket a Szatmárnémetiben tizenhatodik alkalommal, augusztus 20–27. között rendezendő Partiumi Magyar Napokon.
A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektetnek az augusztus 20–27. között rendezendő 16. Partiumi Magyar Napok gyerekprogramjaira, melyek ezúttal egy különleges helyszínen, a szatmárnémeti Tűzoltótorony tövében kapnak helyet. Tavalyi mottónk jónak bizonyult, így hát idén is azt mondjuk: küldd a dadust szabadságra, nyolc napig mi biztosítjuk gyerekeid szórakoztatását!” – hívják fel figyelmet a szervezők.
A bábszínházi és színházi előadásokon olyan neves társulatok szórakoztatják majd a kicsiket, mint a Manna és a Neptun Brigád, akik augusztus 20-án Szatmárnémetibe hozzák a Világszép Nádszálkisasszony című produkciójukat. A zenés mesejátékot leginkább a „mozgalmas” szóval jellemezik: folyamatos a cselekmény, és sokszor nem a szavak fejezik ki az érzelmeket, hangulatokat, hanem inkább a mozdulatok dominálnak.
A Világszép Nádszálkisasszony olyan előadás, amely tényleg a gyerekeknek szól, nincs benne mélyebb értelmezési réteg, ami a felnőttekre vár, ezúttal ők csak kísérőként tartanak a kicsikkel. Benedek Elek meséje újjászületett Litvai Nelli tollából – így egy igazi mai történetet tekinthetnek meg a gyerek és szüleik élő zenével. Az előadást öt év fölötti gyerekeknek ajánlják a szervezők, helyszíne a Szatmárnémeti Északi Színház.
A Neptun Brigád mellett jelen lesz a veszprémi Kabóca Bábszínház, valamint augusztus 25-én a budapesti Aranyszamár Társulat Szatmárnémetibe hozza Wass Albert gyerekeknek szóló darabját, az Erdők könyvét, egy tüneményes teremtéstörténetet varázslatos lényekkel, tündérekkel és boszorkányokkal.
Népies gyerekkoncertek
Augusztus 23-án a Kolompos együttes várja a táncos lábú gyerkőcöket a Tűzoltótorony melletti színpad elé. A zenekar az 1980-as évek végén tűnt fel a magyar népzenei palettán. Táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig. A magyar gyerekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
Augusztus 26-án a Kossuth-kertbe várják a kicsiket, ahol a Belvárosi Betyárok fergetegesnek ígérkező koncertjén tombolhatnak a résztvevők. A gyerekközönség újdonsült kedvencei, a Belvárosi Betyárok műsora egy régóta fennálló hiányt pótolt a gyerekeknek szóló produkciók színterén, hiszen olyan koncepcióval és igénnyel született, miszerint a gyerekeknek is kijár a tartalmas zenei szórakozás
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék